Campus6

IPv6 a GUG-ban

Áttekintés

Az utóbbi évtizedekben több tudományos területen komoly problémaként jelentkezett, hogy hogyan lehet nagy számítási, adattárolási és adatfeldolgozási kapacitást igénylő problémákat megoldani megfelelő kommunikációs és infrastruktúrális háttérrel. A grid a mai számítógépes kapacitás és a szélessávú adatátvitelnek köszönhetően olyan virtuális szervezetek kialakítását lehetővé tevő szoftver infrastuktúra, amellyel a létrejövő közösségek a földrajzilag szétszórt erőforrásokat virtuális egésszé képesek integrálni. Ennek eredményeképpen igen nagy, szuperszámítógép teljesítményű számítási hatékonyságot és kapacitást lehet elérni, akár az asztali számítógépes környezetben is.

Mára egyre közismertebbé válnak a különféle grid technológiák és az egyes tudományterületen való aktív használatuk is bizonyítja, hogy ezek a rendszerek új alternatívákat nyitnak a nagy teljesítményű számítások terén. Ezért a hangsúly már nem azon van, hogy a grid lehetőségeit és előnyeit tárjuk fel, hanem azon, hogy egy olyan jól működő implementációt tudjunk létrehozni, amely kielégíti azokat a követelményeket, amelyek alapján egy elosztott rendszert gridnek nevezhetünk.

Ezen követelmények közé tartozik például, hogy a felhasználó valóban egyetlen, jól definiált interfészen keresztül férhessen hozzá ahhoz a hatalmas számítási erőforráshoz, amit a grid nyújt. A grid infrastruktúrája szinte teljes mértékben maradjon rejtve, hisz a felhasználó számára csupán a grid nyújtotta szolgáltatások a lényegesek és nem az, hogy a különféle folyamatok hogyan zajlanak valójában. Amennyiben ezt az alapvető igényt sikerül kielegíteni, a grid szolgáltatás valóban az elektromos és víz hálózathoz hasonlatos informatikai közművé válhat.

A Grid Underground (GUG) ennek a célkitűzésnek megfelelően szolgáltatás orientált architektúrán alapuló grid keretrendszert valamint konkrét megvalósított szolgáltatásokat nyújt melyek segítségével a nagy teljesítményű adattárolási és adatfeldolgozási feladatok elvégzéséhez szükséges szoftver infrastuktúra építhető a ma elérhető platformok mindegyikén (desktoptól a szuperszámítógépekig, windows-tól különféle unix-okig). A szoftver mind IPv4, mind IPv6 fölött működőképes.

További információ a GUG-ról: http://gug.grid.niif.hu/

Konfigurációs állomány

A GUG site szintű konfigurációs állományában lehet megadni azt, hogy melyik szolgáltatás milyen interface-eken figyeljen.

Csak IPv6-on figyelő szolgáltatás

    <Service>
        <ID>334AA981-1D3D-4DE6-B3D5-E6248E7C40EA</ID>
        <Type>ServiceManager</Type>
        <Class>gug.service.manager.manager.Manager</Class>
        <Listen>[::]:21111/Manager</Listen>
        <Startup>True</Startup>
        <HasControl>True</HasControl>
        <ResourceType>Site</ResourceType>
        <WSDL>manager.wsdl</WSDL>
    </Service>

IPv6-on és IPv4-en is figyelő szolgáltatás

    <Service>
        <ID>E871187D-CCD5-49BC-9FF6-B61EF64B4C7B</ID>
        <Type>InformationSystem</Type>
        <Class>gug.service.gis.gis.GIS</Class>
        <Listen>*:21111/GIS</Listen>
        <Startup>True</Startup>
        <InitData><ConfigFile>gug/service/gis/gis.conf.default</ConfigFile></InitData>
    </Service>

=== Csak IPv4-en figyelő szolgáltatás

    <Service>
        <ID>C9078218-9068-4D3B-BD20-51BB81E1C687</ID>
        <Startup>True</Startup>
        <MultiThread>True</MultiThread>
        <Class>gug.service.cm.cm.ClusterManager</Class>
        <Listen>0.0.0.0:21111/CM</Listen>
        <Type>ClusterManager</Type>
        <ResourceType>ClusterManager</ResourceType>
        <InitData>
            <TTL>1</TTL>
            <ConfigFile>gug/service/cm/cm.conf.default</ConfigFile>
        </InitData>
    </Service>

Szerver indítása

A logok a szerver indításakor:

2007-06-29 16:44:59.6040 [http] (INFO) HTTPListenerIPv6 (20953008) is bound to [::]:21111
2007-06-29 16:44:59.7074 [http] (INFO) HTTPListener (20953128) is bound to 0.0.0.0:21111

Szolgáltatás információk lekérdezése

Az urls mező mutatja a szolgáltatás elérési pontjait.

$ grid info all
Info from http://localhost:21111/GIS
=== ClusterManager (jim.ki.iif.hu-ClusterManager) ===
 urls:  http://127.0.0.1:21111/CM, http://[::1]:21111/CM
 origin: jim.ki.iif.hu-InformationSystem
 timelife: 99
 resourcetype: [u'Service', u'ClusterManager']
 ttl: 3
=== Exec (jim.ki.iif.hu-Exec) ===
 urls:  http://127.0.0.1:21111/Exec
 origin: jim.ki.iif.hu-InformationSystem
 timelife: 99
 resourcetype: [u'Service', u'ClusterElement']
 ttl: -1
=== ServiceManager (jim.ki.iif.hu-ServiceManager) ===
 urls:  http://[::1]:21111/Manager
 origin: jim.ki.iif.hu-InformationSystem
 timelife: 99
 resourcetype: [u'Service', u'Site']
 ttl: 3
=== SuperScheduler (jim.ki.iif.hu-SuperScheduler) ===
 urls:  http://[::1]:21111/Sched
 origin: jim.ki.iif.hu-InformationSystem
 timelife: 99
 resourcetype: [u'Service']
 ttl: 3

Job beküldése

$ grid clgr submit lsjob
Connecting scheduler: http://[::1]:21111/Sched
submit lsjob ...
storage dir is /grid/jobs/3/31d646e9-ff7b-42ae-9d21-36b44f4cdfe4 uploading jobdir ...
entering directory lsjob
entering directory lsjob/bin
put lsjob/bin/ls to /grid/jobs/3/31d646e9-ff7b-42ae-9d21-36b44f4cdfe4/bin/ls...
trying [::1]:21113
0% 100% done.
leaving directory lsjob/bin
entering directory lsjob/input
leaving directory lsjob/input
entering directory lsjob/output
leaving directory lsjob/output
put lsjob/submit to /grid/jobs/3/31d646e9-ff7b-42ae-9d21-36b44f4cdfe4/submit...
trying [::1]:21113
0% 100% done.
entering directory lsjob/tmp
leaving directory lsjob/tmp
leaving directory lsjob
jobdir uploaded
submit done, id is jim.ki.iif.hu-SuperScheduler/e28436bc-586a-45f9-a14f-6b954c2f5cc2

Job eredményeinek letöltése

jim:~/gug/jobok zsombor$ g clgr getout -n lsjob output/
getout of lsjob (jim.ki.iif.hu-SuperScheduler/e28436bc-586a-45f9-a14f-6b954c2f5cc2)...
get /grid/jobs/3/31d646e9-ff7b-42ae-9d21-36b44f4cdfe4/output/lsjob.stderr to output/lsjob.stderr...
trying [::1]:21113
done.
get /grid/jobs/3/31d646e9-ff7b-42ae-9d21-36b44f4cdfe4/output/lsjob.stdout to output/lsjob.stdout...
done.
done.

Campus6: IPv6gug (last edited 2008-04-10 15:29:42 by localhost)